Igazából nem is tudom mi van bennem, mint egy viharistennő tombolok. Ez elgondolkodtat. Pillanatokon belül üres leszek, pedig előtte csak úgy cikáztak, kavarogtak, villámlottak az égbekiáltó gondolatok. Düh, harag, kilátástalanság, kétségbeesés, félelem, ismét harag, és harag. Ha csak fele olyan szenvedélyesen kezdeném el végre rendbe tenni az életem, mint amennyire haragszom Önnön kudarcaimra, a szerelemre, a világra, az anyámra, a ’mások’ra… talán akkor elkezdődhetne valamiféle nagyobb változás.
Villő - a tavasz hírnöke. Ősi magyar eredetű név, tündért, fűzfa-tündért, átvitt értelemben rügyfakadást, tavaszt jelent. Hát ezt a nevet kellene választanom gyávaságom szimbólumaként. A tavasz, az élet kezdete, a megújulás, a születés. Pont az ahol állni szeretnék. Szeretnék nekivágni a hosszú útnak, hogy azzá válhassak, aki után most is sóvárgok…
Nem. Nem vagyok elég jó magamnak. Most jöttem csak rá pár napja talán. Gyűlölöm magam, bár becsülöm is, és ez is annyira jellemző rám. A gyűlöletem nélkül nem jutottam volna eddig, nem hajtott volna semmi, hogy változzak, változni tudjak. Ugyanakkor Önnön szeretet vagy önbecsülés nélkül, vagy talán a normálisnak tűnő élet reménye nélkül, amit akár emberi önzésnek vagy irigységnek is hívhatunk, e nélkül nem jutottam volna el odáig, hogy akarjam is a változást.
Nem. Nem most jöttem rá. Azt hiszem csak most lettem olyan merész, hogy beismerjem saját magam előtt. Azt hiszem ezt is értékelni kell. Bátrabb lettem egy iciri picirit. Szép. Saját magam bátorítom. Nevetségesnek tűnik saját magam előtt, ebben a félhomályos idegennek tűnő szobában, ahol élek.
Talán a magány a legnagyobb bajom. Talán ha valaki végre tudna nekem is segíteni, talán akitől elvárható lenne, akkor most vele oszthatnám meg a gondolataimat és nem egy monitorral. Vagy talán az, akitől nem is kellene várnom. Már majdnem mindegy, hogy ki az. Úgy érzem. És ez bánt. Az bánt, hogy nem tudom úgy szeretni, mint rég. Az bánt, hogy belefáradtam, hogy elmúlt, hogy küzdöttem de beletörődtem, és feladtam. Nem égetek fel minden hidat. Nem merem. Még talán, egyszer valamikor rájön, hogy csak érte és miatta volt minden, és vele és talán egyszer majd mondhatom neki és csak neki, hogy örökre.
Vágyom rá. Szeretném. Szeretném újra akkora szenvedéllyel szeretni, hogy égessen a szerelmünk lángja
és ne ő engem
és ne én magamat…
2008. 05. 29. este
