Álmomban megtettem, amire vágyom, és eddig nem tudtam hogy igazán vágyom rá. Eddig is motoszkált bennem egy apró csalfa gondolat, egy-egy lopott pillantás - a vonzalmat, vágyat érzi az ember, mégha nem is vesz róla tudomást. Most éjszaka álmomban hagytam kibontakozni, a Más iránt érzett vonzalmamat. Igen beismerem tetszik, nagyon tetszik, de egyszerűbb volt, amíg nem figyeltem rá.

‘Álmomban találkoztunk valahol, egy narancsos fényben úszó helyen: mint amikor a nap a golyóbis felé közeledve kémleli hol bukjon alá és narancsos-rózsaszín pompával borítja be az eget, vagy, amikor sokszáz gyertya lángja már-már tüzesen lobban fel. Egy ágyon feküdt és nézett rám. Félig meztelen, fehér lepedőbe csavart testén tükröződtek a fények. Kacérkodtam vele, mosolyogtam neki, figyeltem rá - mit szól hozzám. Fürkésztem minden mozdulatát, lestem tekintetét, ittam minden szavát. Közben féltem… magamban.. mit teszek.’

Mi van ha kihasznál, ha csak kihasznál? Hiszen nem is ismerem annyira, hogy tudjam a kisfiús mosolya mögött egy félénkebb, de határozott férfi áll, vagy egy cinikus, aki nagyon is tudja mit mivel tud elérni, az a fajta, aki mosolyogva kihasznál és megaláz. Őszinte, tud szeretni? Nem láttam rosszat a szemében, de féltem tőle még álmomban is. Mégis megtettem.

‘Közeledtem felé, simogatta, megfogta a kezemet, én is az övét; olyan jól esett az érintése, a vágy a szemében - akar engem.’

 Érzékiség, vágyakozás, szerelem, szeretethiány, szex? Ki tudja melyik fűtött? Talán mindegyik, vagy csak az ösztön.

‘Érintettem a testét, végighúztam az ujjaim a csípőjén, az oldalát finoman csiklandoztam, hogy végig fusson rajt a hideg és apró pontocskákban dideregjen. Érintettem az arcát, a nyakát, már majdnem elengedtem magam, már majdnem átadtam a testem a vágynak, már majdnem összeért az ajkunk, már majdnem elmerültem a szemében, amikor valami megfoghatatlan rossz érzés tört rám. Tettem egy lépést hátra… és még egy párat rögtön utána, eljöttem tőle, a Mástól, otthagytam az édes szenvedélyben, a csábító lüktetésben.‘

Még álmomban sem tettem meg, rossznak éreztem magam, bűnösnek. Rettegtem tőle, hogy ő is ugyanolyan lenne, mint az előzőek - hárman. Egy ideig kellenék, szeretne, megtenne mindent értem akkor és ott és én megint odaadnám szívem lelkem a szabadrablásra, hogy játsszon vele, amíg kedve tartja. Egy idő után persze csalódnom kellene és minél többet várnék a “csodára”, annál kevésbé tudnám szeretni, a végén megint csak én maradok egyedül, megkopottan, összetörve, magányosan az önmarcangolás bűnbánatában, hogy megint rábíztam magam valakire, megint a kezébe nyújtottam magam önként valakinek, akinek nem lett volna szabad.

‘Eltöprengtem ezen, de nem. Nemet mondtam a kétségekre, nemet mondtam rá és siettem vissza hozzá, a Máshoz. Útközben belebotlottam egy (egyébként szintén valóságos) emberbe, aki igyekezett felvilágosítani, hogy ezt nem szabad, különböző észérvekkel, de én csak továbbmentem. Beléptem és még mindig ott volt, még mindig, ugyanúgy, ahogy eljöttem, mintha engem várt volna vissza. Örültem, végre itt vagyok! Nem vont magához. Már nem láttam szemében a vágyat, mintha nem is kellenék neki… mintha csak tetszett volna neki a hízelgésem, és mint férfi fogadta a közeledésem, de igazából nem is érdeklem, semmi köze hozzám és talán nem is engem várt. Megtorpantam. Képtelenség. Már megint saját magam sodortam egy megalázó helyzetbe? Már megint rá kell ébredjek naiv voltam? Kezdtem magam meggyőzni, hogy csak én akartam végig és nekem nem is szabadna Mást szeretni, Mást keresni. Közben néztem, bámultam, hátha látok valamit, amitől elhihetem rosszul gondolom, kellek én. És még álmomban is lelkiismeretfurdalásom volt, hiszen közben rájöttem a valóságban én foglalt vagyok.’

Véget ért az álom, káprázat volt csupán... A képek eltűntek a gondolatok megmaradtak. Ő Más, Ő nem az az ember, akivel most együtt élek, ő nem a Csillagszemű. Gyötörtem magam, hiszen tudtam az álom alatt jobban bántott, az hogy Más nem szeret, hogy csak kihasználna, mint az, hogy ő nem az az ember, akit most a  Szerelmemnek kellene hívjak.

Csörög a telefon. A reggeli ébresztő az. Kinyomom, szundizok még. Eszembe jut az álom kinyitom a szemem és a gyomrom összeszorul a szenvedélytől, amit éreztem. Magam elé idézem a történteket, és jönnek a gondolatok is. Szomorú leszek. Igyekszem visszaaludni, elmerülni, de már nem lehet.
Azt hiszem szerelmes vagyok a szerelembe és talán ennek a vágynak a beteljesülésésre vágytam annyira, hogy álmodjak róla. Álmom közben azonban levágtam saját szárnyaim, hogy még véletlenül se szárnyalhassak át egy más világba, mert nem szabad, mert csalfa, hazug lehet, mert az egy Más-világ lenne, nem az, ahol most élek…